Vasárnap éjjel véget ért a brit uralkodó koronázását ünneplő rendezvénysorozat. III. Károlynak több híresség is üzent, emellett világsztárok adtak koncertet a windsori kastély parkjában. A trónörökös, Vilmos beszéddel köszöntötte apját, az uralkodót, és kijelentette: II. Erzsébet büszke lenne III. Károlyra. Hétfőre munkaszüneti napot hirdettek az Egyesült Királyságban, amelyről egy felmérés nemrég kimutatta, népszerűbb, mint maga a koronázás.
Kétezer meghívót küldött a Buckingham-palota III. Károly, az Egyesült Királyság uralkodója és felesége, Kamilla egy hónap múlva esedékes koronázására. A kétezer fős meghívott vendégsereg összetételéről egyelőre annyi tudható hivatalosan, hogy Joe Biden amerikai elnök nem lesz jelen a május 6-i koronázáson.
A windsori uralkodói rezidencia közvetlen közelében lévő nagy-britanniai otthonuk, a Frogmore Cottage elhagyására kérte az udvar Harry herceget és amerikai feleségét, Meghan hercegnét - közölte a házaspár szóvivője. Harry herceg "Tartalék" című könyvének megjelenése óta folyamatos volt a találgatás a brit sajtóban arról, hogy rendezhető-e valaha a Harry és családja közötti viszony. Az első elemzések szerint nem a megbékélést valószínűsíti Harry és felesége most bejelentett "kilakoltatása" a Frogmore Cottage-ból.
Lekerül az ausztrál ötdollárosról a brit uralkodó portréja, helyébe az őslakosok kultúráját tükröző motívumot terveznek. A bankjegy másik oldalán továbbra is az ausztrál parlament lesz látható - közölte az ország jegybankja csütörtökön.
Harry herceg szerint "nagyon sok mindenre nincs magyarázat" néhai édesanyja, a negyedszázaddal ezelőtt elhunyt Diana hercegnő halála körül. A vasárnap éjszaka sugárzott ITV-interjúban Harry megerősítette azokat a korábban is rendre felmerült feltételezéseket, amelyek szerint Vilmos és Katalin már a kezdetektől nem jött ki jól feleségével, Meghannal.
III. Károly brit király már első karácsonyi beszédével rekordot döntött, miután II. Erzsébet ünnepi beszédeit egyszer sem követték ennyien a 21. században. A BBC szerint az 1990-es évek óta tartó visszaesés után most több mint 10 millió brit követte az uralkodó karácsonyi üzenetét.
Néhány hónapja elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynőről emlékezett meg vasárnap közvetített, királyként elmondott első karácsonyi üzenetében III. Károly, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója. A király hangsúlyosan szólt a megélhetési nehézségekkel küszködőkről és a háborús övezetekben élőkről is.
Tojással próbálták megdobálni szerdán a brit uralkodót III. Károly király és hitvesét, Kamillát, mikor az észak-angliai Yorkba látogattak abból az alkalomból, hogy elkészült az uralkodó néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő szobra. A rendőrök a tojásokkal dobálózó férfit néhány másodperc alatt legyűrték, őrizetbe vették és elvitték a helyszínről. Kilétéről és indítékairól egyelőre nem hangzott el hivatalos tájékoztatás.
Nyilvánosságra hozták a néhai királynő halotti bizonyítványát, amiből kiderült, mi okozta II. Erzsébet halálát, és pontosan mikor hunyt el.
Még az idén bemutatják az új brit uralkodó, III. Károly király portréját ábrázoló fontbankjegyeket, amelyek várhatóan két év múlva kerülnek forgalomba - közölte kedden a Bank of England.
A Buckingham-palota közzétette az első képet a királynő végső nyughelyéről. A néhai uralkodót hétfő este helyezték végső nyugalomra, sírkövét a látogatók a jövő héttől személyesen is megtekinthetik, amikor a Windsori kastély újra megnyílik a nagyközönség előtt.
Magyarország arra sürgeti az ENSZ tagállamait, hogy az orosz-ukrán konfliktusban a békét nyilvánítsák elsődleges célnak - jelentette ki az ENSZ Közgyűlése előtt a magyar köztársasági elnök.
Végső búcsút vettek hétfő este egykori rezidenciája, az ősi windsori kastély Szent György-kápolnájában II. Erzsébet királynőtől.
Hétfőn kora este megérkezett II. Erzsébet királynő koporsója a brit uralkodók legnagyobb és legősibb rezidenciájára, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyhoz. A királynőt egy utolsó búcsúszertartás után a kastély Szent György-kápolnájában helyezik végső nyugalomra.
Nagyon csúnya bakiba futottak bele a nyugati hírügynökségek a királynő temetése kapcsán - számolt be a felvidéki Ma7. A gyászszertartásról kiadott fotósorozatban Szlovákia államfőjeként Juraj Rizmant, Zuzana Čaputová párját tüntették fel, míg a valódi államfő nevét meg sem említették.
A skót függetlenedés, illetve Észak-Írország egyesülése Írországgal már régóta téma, de II. Erzsébet királynő halála miatt újra fókuszba került az Egyesült Királyság szétesésének lehetősége. A népszerű királynő sokakat érzelmileg a két északi országrészben is a monarchiához, s ezzel az Egyesült Királysághoz kapcsolt, de III. Károly trónörökösként is sokkal népszerűtlenebb volt, így személye elszakíthatja a még meglévő emocionális kötelékeket. Az Egyesült Királyság szétesése az elkövetkező néhány évben még nem várható, de mind Skóciában, mind Észak-Írországban a vezető politikai párt népszavazással szeretné elérni az unióból való kiválást.
Intenzív szakaszában van a háború.
Pedig nemsokára abba kell hagyni a vásárlást.
2 éven belül meg is érkezhetnek az első példányok.
Szökevényként tartották számon Rijádban.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?